Ez már a második netzárlatom, az elsőt június 10-től 14-ig tartottam,
szintén öt napig. Öt nap, az ugye semmi? Tulajdonképpen igen. Bár
jutott már eszembe, hogy „vajon hány mailem érkezett hétfő óta?”,
olyanra sose gondoltam, hogy lemaradhatok valamiről a gép nélkül töltött
napok alatt. Olyan is előfordult már, hogy fel akartam adni. És ami az
elképesztő, nem azért adtam volna fel, hogy felnézzek szjgerre, hanem,
hogy kinyomtassam Avril Lavigne - Everybody Hurts -jének dalszövegét. De
visszatérve az eredetihez, minek is gépezzek? Hogy barátfelkéréseket
utasítsak vissza, vagy fogadjak el? Hogy virtuálisan kiabáljak a
szerkesztőségemmel, amiért késik egy-egy cikk? Ugyan már. Van jobb
dolgom. Lekopott a körömlakkom, és kipróbálom az új neonrózsaszínt.
Kiolvasok egy könyvet, mondjuk a Marley & Mit. Olvasgatom a
fizikakönyvet, majd matekfeladatokat oldok (igen, tudom, hogy nem vagyok
normális). A suliújság cikkeit hétfőig lehet beküldeni, akkor miért
nézzem meg napokkal hamarabb, mennyi érkezett be? Miért ne érnék rá,
vasárnap megnézni, vagy hétfőn?Szjger. Valószínűleg bejelöltek páran, valaki hozzászólt a
profilomhoz, és ahogy szokott, lesz egy csomó meghívóm mindenféle
csoportba, és szavazásokra. Na, ezt nem gond, ha kihagyom, az engem
bejelölő személyek meg majd várnak. Ami viszont sokkolt az öt nap alatt,
az a YouTube hiánya. Nem tudok új Avril Lavigne klipeket nézni… :( Ez
azért jobban hiányzik, mint a közösségi. DE, kibírom, végül is, erős
vagyok.
Ha csak egy offline napomról kell beszámolnom, bátran írhatom, nem
borult fel a napirendem, attól, hogy nem neteztem. Zenehallgatás,
olvasás, TV, rajzolás, matek feladatok megoldása, evés, és maximálisan
eredménytelen „gitározni tanulás”, már ha annak lehet nevezni, amit
műveltem. Bááár, sikerélmény, hogy egymás után két akkordot gyorsan le
tudok fogni. Wow. Határozottan fejlődőképes vagyok. De hogyan is
jutottam el a netzárlattól, odáig, hogy nem tudok gitározni? Gőzöm
sincs. De ígérem, majd hozok egy gitáros bejegyzést is. :)
Akkor összegezve:
Szjger: 10/4 - Attól függetlenül, hogy azt hittem ez fog szinte a
legjobban hiányozni, ez csöppet sem volt így, bár néha kicsit kíváncsi
voltam, mi történhetett.
G-mail: 10/7 - Az első napon, és az utolsót hiányzott csak, de akkor
se érzetem visszatarthatatlan vágyat, hogy csekkolhassam. (azért arra
kíváncsi vagyok, hogy hányan tartották be a határidőt, és küldték be a
cikket, de végül is, még van idő hétfőig)
YouTube: 10/7 - Ez is eleinte hiányzott legjobban, aztán feledésbe merült.
Lyrics-os oldalak: 10/9 - Ez hiányzott a legjobban, ami talán kissé
nevetséges, de maximálisan igaz is. Hiába törődtem bele a sorsomba, hogy
nem nyomtathatok, azért hiányzott.
Azenblogom: 10/2 - Szinte egyszer se jutott eszembe, és akkor se
hiányoltam, hanem szimplán eszembe jutott, hogy vajon hányan szavaztak?
Semmi több.
Word: 10/10 - Hiába netzárlat a projekt neve, úgy gondoltam, inkább
lemondok egyszerűen a gépről, mert ha wordben dolgozok, az is
tulajdonképpen olyan, mintha neteznék, hiszen az internetes
tennivalóimat csinálom, pl.: ezt a bejegyzést írom, ami felkerül majd a
weboldalamra. De ez hiányzott, mert fix, hogy most jutottak eszembe
klassz könyv ötletek, és bejegyzések, de kénytelen voltam a dolgok nagy
részét egyszerűen füzetbe írni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése