Mikor azt hittem, a
FOB - Young Volcanoes
elég hatásos ébresztő lesz, elég nagyot tévedtem. Ennyi erővel lehet,
hogy a Twist-re se keltünk volna fel. Én max megijedtem volna a kora
reggeli ugatástól. Mindegy, a lényeg az, hogy hiába kiabáltak az emberek
egyszer, kétszer, háromszor, ezt mind inkább figyelmeztetésnek, vagy
inkább az alvás megzavarójának tekintettük, de felkelni senki sem akart.
Végül én lettem az első, próbáltam gyorsan készülni el (nem volt
egyszerű), így a többiek is sorra kerülhettek :), és mehettünk le
reggelizni. Talán csak a helység okozta, de egyszer-kétszer
felvihogtam, és ezért egész reggeli alatt álltam barátnőim gyilkos
pillantásait, melyekkel azt sugallták, nehogy megint röhögőgörcsöt
merjek kapni. Megúsztuk enélkül.
Gyorsan leráncigáltuk a cuccainkat az emeleti szobából, és futólépésben
haladtunk a buszhoz. Így is mi lettünk az utolsók, de ezen gyorsan
túltettük magunkat, és robogtunk Tordára. először a hasadék közelében
tett le minket a busz, ahonnan egy kellemes kettő kilométeres séta
kezdődött, aminek én személy szerint majd' minden percét élveztem, és
levezettem félig magamban, félig hangosan gondolkodva egy 'ember-állat'
elméletet, miszerint biztosan van oka annak, hogy az emberek közötti
kommunikációt, vagy egyszerű megnyilvánulást sokszor állatokhoz
hasonlítjuk. Mögöttünk pár csaj nyávogott. Volt akik nyerítettek, mert
valami vicceset hallottak. Mikor az előttünk sétáló fiúk találkoztak egy
juhászkutyával, beszélgetés gyanánt ugatni kezdtek neki. Én pedig -
nyilván, mert hülye vagyok - mekegtem, mikor megláttam mellettünk a
birkanyájat.

A hasadéktól a sóbányába mentünk, ahol... hú elég hideg volt a kinti
hőmérséklethez képest. Az idegenvezetőnk rengeteg dolgot mesélt a
sótermelésről, meg mindenről, ami só. :))) Aztán kaptunk kábé
háromnegyed-egy óra szabad foglalkozást, és igénybevehettünk csomó
lehetőséget. Elképesztő, mi minden volt a sóbányában, minigolf,
óriáskerék, billiárd, játszótér... Én és a barátnőim az óriáskerékre
ültünk fel. Beszállás előtt kicsit pánikoltam (mert tériszonyom van,
na!), és visszatáncoltam volna, de mikor elindultunk elkerekedett
szemmel hüledeztem, hogy ez most komoly??? Semmi vész, a kerék
megközelítőleg három kilométer per óra sebességgel haladt, és ha valaki
az ablakhoz hajolt, vészjóslóan dülöngélt a kabin. Tök jó volt szerintem
(bár kissé lassú), páran csak akkor akadtak ki, mikor a tetején
voltunk, és mikor a következő kabi pont fölöttünk állt meg. Én inkább
csak fotóztam.Mivel még volt időnk, kipróbáltuk a kisgyerekeknek
fenntartott játszótéri játékok egyikét, a forgót. Egy idő után inkább
leszálltunk, pont jókor, mert elhagytak minket, mindenki a liftet
rohamozta meg, de mivel kilométeres sor állt előtte, és mi fitt emberek
vagyunk :D, inkább lépcsőztünk.
Kolozsvár ezúttal nálam nem szerzett jó pontokat, az idegenvezető
hetedikes fiúk gyökerek voltak (jaj nektek)., és még a hasam is fájt,
tehát képek itt nem készültek.
Innen még elég sokat utaztunk a szállásunkig, ahol megvacsoráztunk és
szétosztottak minket a családokhoz. Összenéztünk. Vilmos bácsi? Ez vicc?
Aztán kiderült, hogy rosszul mondták, Vilma nénihez megyünk, csak
Vilmos bácsi visz el minket. xDDD A szállás... tiszta volt, bár volt
akit kiakasztott a stílus (nekem nem volt bajom a tájház jelleggel).