Erdély 2. nap

Mikor azt hittem, a FOB - Young Volcanoes elég hatásos ébresztő lesz, elég nagyot tévedtem. Ennyi erővel lehet, hogy a Twist-re se keltünk volna fel. Én max megijedtem volna a kora reggeli ugatástól. Mindegy, a lényeg az, hogy hiába kiabáltak az emberek egyszer, kétszer, háromszor, ezt mind inkább figyelmeztetésnek, vagy inkább az alvás megzavarójának tekintettük, de felkelni senki sem akart. Végül én lettem az első, próbáltam gyorsan készülni el (nem volt egyszerű), így a többiek is sorra kerülhettek :), és mehettünk le reggelizni. Talán csak a helység okozta,  de egyszer-kétszer felvihogtam, és ezért egész reggeli alatt álltam barátnőim gyilkos pillantásait, melyekkel azt sugallták, nehogy megint röhögőgörcsöt merjek kapni. Megúsztuk enélkül.
Gyorsan leráncigáltuk a cuccainkat az emeleti szobából, és futólépésben haladtunk a buszhoz. Így is mi lettünk az utolsók, de ezen gyorsan túltettük magunkat, és robogtunk Tordára. először a hasadék közelében tett le minket a busz, ahonnan egy kellemes kettő kilométeres séta kezdődött, aminek én személy szerint majd' minden percét élveztem, és levezettem félig magamban, félig hangosan gondolkodva egy 'ember-állat' elméletet, miszerint biztosan van oka annak, hogy az emberek közötti kommunikációt, vagy egyszerű megnyilvánulást sokszor állatokhoz hasonlítjuk. Mögöttünk pár csaj nyávogott. Volt akik nyerítettek, mert valami vicceset hallottak. Mikor az előttünk sétáló fiúk találkoztak egy juhászkutyával, beszélgetés gyanánt ugatni kezdtek neki. Én pedig - nyilván, mert hülye vagyok - mekegtem, mikor megláttam mellettünk a birkanyájat.

A hasadéktól a sóbányába mentünk, ahol... hú elég hideg volt a kinti hőmérséklethez képest. Az idegenvezetőnk rengeteg dolgot mesélt a sótermelésről, meg mindenről, ami só. :))) Aztán kaptunk kábé háromnegyed-egy óra szabad foglalkozást, és igénybevehettünk csomó lehetőséget. Elképesztő, mi minden volt a sóbányában, minigolf, óriáskerék, billiárd, játszótér... Én és a barátnőim az óriáskerékre ültünk fel. Beszállás előtt kicsit pánikoltam (mert tériszonyom van, na!), és visszatáncoltam volna, de mikor elindultunk elkerekedett szemmel hüledeztem, hogy ez most komoly??? Semmi vész, a kerék megközelítőleg három kilométer per óra sebességgel haladt, és ha valaki az ablakhoz hajolt, vészjóslóan dülöngélt a kabin. Tök jó volt szerintem (bár kissé lassú), páran csak akkor akadtak ki, mikor a tetején voltunk, és mikor a következő kabi pont fölöttünk állt meg. Én inkább csak fotóztam.Mivel még volt időnk, kipróbáltuk a kisgyerekeknek fenntartott játszótéri játékok egyikét, a forgót. Egy idő után inkább leszálltunk, pont jókor, mert elhagytak minket, mindenki a liftet rohamozta meg, de mivel kilométeres sor állt előtte, és mi fitt emberek vagyunk :D, inkább lépcsőztünk.
Kolozsvár ezúttal nálam nem szerzett jó pontokat, az idegenvezető hetedikes fiúk gyökerek voltak (jaj nektek)., és még a hasam is fájt, tehát képek itt nem készültek.
Innen még elég sokat utaztunk a szállásunkig, ahol megvacsoráztunk és szétosztottak minket a családokhoz. Összenéztünk. Vilmos bácsi? Ez vicc? Aztán kiderült, hogy rosszul mondták, Vilma nénihez megyünk, csak Vilmos bácsi visz el minket. xDDD A szállás... tiszta volt, bár volt akit kiakasztott a stílus (nekem nem volt bajom a tájház jelleggel).