Sziasztok!
Mint mindenkinek, aki nem alszik még mindig, nyilvánvalóvá vált, hogy új hónapot kezdtünk, ez pedig a november. :) De ezt már tudtátok. :D Én személy szerint egyre inkább örülök neki, várom a hideg, megborzongatóan fagyos évszak beköszöntét, a nagykabátot, csizmát, sálat, sapkát, és persze a karácsonyt, még akkor is, ha történetesen majdnem két hónap van addig.
November első napja nem csak annyit jelent, persze, hogy vége lett az októbernek, és amellett, hogy jön a mindenszentek, és halottaknapja, ez minden diáknak - legyen óvodás, általános iskolás, gimis, vagy egyetemista - ugyanazt jelenti: hogy már csak keméyn két nap van a szünetből. Bezony. Én is ezért igyekeztem sok bejegyzéssel, vagy legalábbis többel, mint normál esetben, és ezért készítem többek között ezt is, mert bár a remény hal meg utoljára - állítólag - a józan eszem tudja, hogy miután hétfőn belépek a suli kapuján, majd miután kilépek rajta (mondjuk egy fizika és matek egyessel az ellenőrzőmben, ugyanis még semmit sem tanultam rájuk, és nem is értem őket... és doga!) lélegzetvételnyi időm nem lesz.
Nem vicc, mióta szeptemberben elkezdődött a suli, a saját gépemet most, szünetben kapcsoltam be szinte először, nem volt időm egy tisztességesen tartalmas könyvet kiolvasni, az írásról nem is beszélve.
Ja! És valamelyikőtök írta, hogy csináljak bejegyzést arról, hogy hogyan telt a szünetem. Az a helyzet, hogy ennek nem gondoltam külön bejegyzést készíteni, mert kábé két mondat az egész, úgyhogy röviden, tömören, itt fogom nektem elmondani. :) Well-well. A helyzet az, hogy a fél szünetet ágyban tölöttem, ahol vagy aludtam, vagy filmeket néztem egészen fejfájásig a tesóimmal. :) Emellett igyekeztem írni is kicsit, bár a nyár eleje óta nem jött az ihlet, és most nehezebb volt visszalendülni a történetbe, mint hinnétek. Á! És hazajött a koleszból egyik barátnőm, úgyhogy természetesen vele is összefutottunk a városban, haérdekel titeket az ő blogja is, akkor katt IDE.
Virág

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése